2008/01/20

Rejtő Jenő: A láthatatlan légió

Szeretném meghozni azok kedvét, akik nem ismerik (ha van olyan), vagy akik hosszú ideje hagyják a polcon porosodni.
Nekem a Magvető Kiadó sárga sorozata van meg, ahol a szerző P. Howard néven szerepel. Ebben a könyvben helyet kapott egy másik ismert regénye is, A tizennégy karátos autó.

Ismeretető a könyv borítójáról (s egyben a regény első pár mondata):

"Hallották hírét a Láthatatlan Légiónak? Nem? Akkor bizonyára sohasem jártak még olyan afrikai városban, amelyben helyőrség fekszik. Vagy ha jártak is ilyen városban, talán elkerülték azokat a kedélyes helyeket, ahová a szórakozni és verekedni vágyó szerény málhahordók, munka nélküli erőművészek és kedélyes közlegények járnak, hogy üres óráikat és kötekedő cimboráikat agyonverjék.
Csak egyszerű, faragatlan asztalok és ugyanilyen vendégek találhatók az ilyen helyiségekben, de ha kíváncsiak vagyunk a Láthatatlan Légió legendájára, itt megtudhatunk egyet s mást."

A történet:

Sir Oliver Yolland (Denham örökös grófja, az Angol Bank felügyelő bizottságának elnöke, a térdszalagrend tulajdonosa, számos legnagyobb kitüntetés birtokosa, a londoni tőzsde elnöki tanácsának alelnöke, az afrikai, ausztráliai és kanadai államvasutak egyik főrészvényese és végül az Egyesült Francia - Angol Nyersanyagkutató Feldolgozó és Értékesítő Tröszt elnökigazgatója) életében először kér valamit egy államtitkártól, amit az nem teljesít (nevezetesen, hogy büntető expedíciót indítson egy politikailag veszélyes területre, melyen, nem mellesleg a gróf petróleum után kutat). Mit tehetne ilyenkor egy férfi, aki tudja mit akar és meg is van hozzá minden pénze?

Természetesen szervez magának egy saját, és igen sajátságos, sereget. Aztán tehetetlenül sodródik az eseményekkel, melyekbe egy soknevű (Miss Morgenstern, Elsworth, Lorion Anna, Anette?) ifjú hölgy, egy valódi légiós tiszt, és természetesen maga a sereg, a láthatatlan légió semmihez sem (főleg nem a katonáskodához) értő emberei sodorják.

Persze nem is lenne Rejtő, ha a végére nem oldódnának eg a bonyodalmak. Szegény kopasz, monoklis Sir Yolland végül nem csak szerelmet talál, hanem egy régi barátjával is megbékél. A láthatatlan légió meséje pedig megmarad a gyermekeiket ijesztgetni kívánó anyáknak...

Az én egyik kedvenc részem:

"A ruhák kissé elütöttek a légió uniformistól. Messziről nem különbözött élénken, mert a szabás, az összeállítás, a gomb és a századjelzés tökéletes volt. De a szövet színe... Hát igen, ennek némi előzménye volt. Durien százados hozta a szövetet. Egy jó ismerőse, aki temetkezési vállalkozó volt, átköltözött üzletével egy másik gyarmatra, és ott a gyász színe kék volt. Arra kényszerült tehát, hogy a sötét anyaggal felszerelt áruraktárától megszabaduljon, és a természetes halandóság nem adott elég gyors módot a kiárusításhoz. Így azután Duriennek (ahogy mondta) megesett a szíve a szegény nagykereskedőn, és gondolta a légionista katonák végtére járhatnak sötét kabátban is. A szudáni gyalogosok is sötét szövetet hordanak. A díszdrapériák, halotti leplek, koporsótakarók, sőt a lovakra szabott fekete terítő is Dubois úrhoz került, aki véletlenül Wilkie úrnak távoli rokona volt, és hajlandónak mutatkozott a fekete posztóból kabátok és köpenyek készítésére, de csak akkor, ha ibolyaszínű nadrágot csináltatnak. Ugyanis egy revütársulat csődtömegében, amit adósságok fejében kapott meg, ilyen ruhadarabok nagy számmal voltak. Végre is az ibolya és a fekete elég impozáns összhatás. Sapkát nagyon olcsón kaptak, csak ehhez egy-egy lakktáskát kellett venniük, hogy simán menjen az ügy. Így a hátizsák helyett minden katona majd egy ilyen apart kis táskát visz a bal kezében. Jobb vállon a puska. Egész kényelmes, harcias és még divatos viselet. Hol áll az a márványba vésve, hogy a hátizsák elengedhetetlen? Lehet, hogy utánozni fogja őket az egész világ, mert rájönnek, hogy a katonaság kofferral sokkal mozgékonyabb."



Akinek nincs meg, letöltheti a Magyar Elektronikus Könyvtárból.

No comments: